A községre vonatkozó első történeti adatok csak a XIV. századból vannak, de az ősi magvát alkotó Mocsolyásról – amely ma Borsodnádasdhoz tartozik -, már 1221-ben említést tesz a Váradi Registrum.
A feljegyzés szerint a csokvai (Chokoha) és ormányi (Umony) várjobbágyok, akik a borsodi várhoz tartoztak, vádat emeltek a néhány mocsolyási (Mochulas) személy ellen, és azt állították, hogy ők is várnépek.
A mocsolyási népek tagadták ezt és magukat szabadoknak, cseh vendégek fiainak mondták. Állításuk a várai tüzespróba előtt is beigazolódott.
A legkorábbi történelmi hagyományok a tatárjárással és IV. Béla királlyal függnek össze vidékünkön.
Az 1864-es Pesty-féle gyűjtésben a következőt írta a község jegyzője:
“hagyomány szerint IV. Béla Magyarország királya a szerencsétlen Tatárok elleni ütközet után az erdők és hegyek között menekülvén itt, mint erdős helyen kíséretével szállásolt egy ideig – s annak emlékére volt felállítva Sz. Mária tiszteletére szentelt felálló kőből készült kápolnaforma.”
Ezt a dombot az óta is “Király-szállás”-nak nevezik, s mint földrajzi név egy 1816-os térképen is megtalálható. A községben, 1874-ben egy kápolnát emeltek ezen a helyen, ahol a hagyomány szerint a király megpihent. A kápolnán levő emléktáblán a következő felírást láthatjuk: “A tatár futásból menekülő IV. Béla király pihenőhelyére épült kápolna, 1874. Csomós Lajos által.”
Lengyel Dénes: Régi magyar mondák c. gyűjtemény tartalmazza a “Testhalom” c. mondát, amely szintén ezt a történelmi eseményt örökíti meg.
A kisebb települések a tatárjárás során feltehetően elpusztultak. A szétszórt kisebb települések minden bizonnyal a tatárjárást követő évszázadban költöztek a fő-völgy kedvezőbb helyére és hozták létre Járdánházát.
Az átmenetet a korábbi oklevelek pontosan tükrözik:
“possessio Mecholyas alio nomine Jardanhaza”, máshelyen pedig “… pessessio nunc Jaradanhaza antea Mocsolas vocitata.”
Az oklevelek tanúsága szerint a Járdánházát birtokló népesség első ismert alakja Mozsolyási Gyürk, kinek két fia és lánya volt. Miklós Somsályt birtokolta, Jordán pedig Mocsolyáson lakott. Róla kapta nevét Jordánháza, amikor kicsit északabbra, az út mellé költözött.
1412-ben a család új adományt kap birtokára és innen kezdődően Járdánházának nevezik a községet.
Tény: a mocsolyási – járdánházai hospesek azon kevés telepesek közé tartoztak, akik szabadságukat meg tudták védeni.
A következő századokban sok viszontagságon ment át a település. 1526 után a török kezdte egyre jobban szorongatni környékünket, s a füleki vár 1544-es eleste után egy basa adót vetett ki borsod északi falvaira is. Ezen kívül a vidékünk földrajzi elhelyezkedéséből következően a magyar királynak is adózott, s ehhez járultak még a jobbágyok egyéb adói.
A kettős adózás elkerülésének egyik módja az armális nemesi címerlevél szerzése volt.
Járdánháza birtokossága nyert elsőnek ilyen birtokadomány nélküli nemességet a környező falvak közül, mert 1582-ben már “nemesek lakta” településként emlegetik a tizedlajstromban. A török eleinte tiszteletben tartotta a nemesi adómentességet, de később egyaránt megkövetelte mindenkitől az adót.
Az 1606-os bécsi, majd a zsitvatoroki béke megyénket a királyi Magyarországhoz tartozónak tekintette, de a török zaklatások továbbra sem szűntek meg. A törökellenes háborúk, Habsburg-ellenes függetlenségi háborúk kimerítették az egész országot, s a bajokat természeti csapások, járványok is tetézték.
Az itteni emberek szívósságát és szorgalmát dicséri, hogy Bél Mátyás 1733-ban már ismét lakott településként szól Járdánházáról, mely továbbra is őrzi nemesi kiváltságát. A lélekszám ekkor még csekély, az 1769. évi Canonica Visitativ adatai szerint mindössze 180 fő.
Jelentősebb változást a XIX. századi ipari fejlődés hoz a vidékünk életében. 1845-ben a kisebb felvidéki vasgyárak tulajdonosai megalapították az Ózdi Vasgyárat, amely közel 150 évet át a környék meghatározó tényezője lett. Az Ózd környéki szénbányászat is a múlt század második felében bontakozik ki. 1882-ben Járdánházán is nyílik egy bánya, a szomszédságban levő Vajács – pusztán. Vajács – telep és a falu teljesen összeépült az idők során. A lakosság folyamatosan nő, 1910-ben Járdánházán 624, Vajács – bányatelepen 340 fő lakik.
Bár az I. világháború harcai nem értek el vidékünkre, hatását azért eléggé éreztette a községünkben is. A fronton harcolók közül 15-en soha nem látták viszont szülőfalujukat, Járdánházát.
A II. világháborúban 18-an estek el. Az első és második világháború hősi halottjaira a templom falán elhelyezett márványtábla emlékezteti az utókort.
A II. világháború utáni fejlődés hasonló az ország más községeinek életéhez. Romeltakarítás, újjáépítés, majd az iparosítás hatása, tsz-ek szervezése, politikai harcok; néhány szóval jellemezve a korszakot.
A lakosság többsége az Ózdi Kohászati Üzemekben, s a Borsodnádasdi Lemezgyárban, s a környező bányákban dolgozott a 80-as évek végén kibontakozó gazdasági válságig. A mezőgazdaság elsősorban kiegészítő tevékenység volt, bár működött termelőszövetkezet is a vidékünkön.
Közigazgatását tekintve 1969. január 1-én Járdánházát, Arlót és Borsodszentgyörgyöt közös nagyközségi irányítás alá vonták, Arló központtal. A három község közös irányítása nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, s Járdánháza 1989. január 1-én ismét önállóvá vált. Az önállósulás, s az 1990-ben kialakuló új önkormányzati rendszer után meggyorsult a községünk fejlődése, amelyet számos beruházás, fejlesztés jelez.
Látnivalók :
Római katolikus templom
A templom az “Angyalok Királynéjának Születése” (Nata Regina Angelorum) címére áldották meg annak idején, s ma is Mária a védőszentje.
A Budapesti Tudomány Egyetem könyvtárában Hevenesi-féle kéziratgyűjtemény szerint Járdánházán 1696-ban már állt templom, mely az Egri Vármegyéhez tartozott, és Arló leányegyháza volt.
1851-ben e templom épületmaradványait még fellelhetőek voltak.
1742-ben emelték az újabb templomot a hívek adományaiból.
1847. április 11-én éjjel a templom és a település javai a tűz martalékává váltak.
1859. szeptember 2-án áldotta meg az újjáépült templomot az egri érsek.
IV. Béla kápolna (Királyszállása)
Szájhagyomány szerint 1241-ben a vesztett mohácsi csatából a tatárok elől menekülő IV. Béla király településünk határában pihent meg. Itt állíttatott egy járdánházi lakos Mária-tiszteltére emlékoszlopot, a hagyományok szerint azonban már korábban állt itt egy emlékkép esetleg egy kereszt.
1874-ben állíttatta fel Csomós Lajos az emlékkápolnát, ezt a tényt a kápolnán egy ma is látható kereszt alakú márványtábla őrzi, melyen a következő felirat szerepel: “A tatár futásból menekült IV. Béla király pihenő helyére épült emlékkápolna. 1874. Csomós Lajos által.” Az emléket 1958-ban restaurálták. 1903-ban újabb restaurálásra került sor, melyet az egri Egyházmegyei Hatóság finanszírozott. Állagának megóvásáról jelenleg az Önkormányzat gondoskodik..
Gyepes-völgy és a kastélyok
A Gyepes-völgy a Tarnavidéki Tájvédelmi Körzet része, kedvelt kirándulóhely. A völgyben 2 kastély található. Az első 1918-ban épült, mely valóban kastély formájú. Ennek közvetlen közelében található egy turistaszálló, amely az év minden szakában fogad látogatókat, túrázni, vadászni vágyókat. A másodikat 1942-ben az Ózdi Kohászati Üzemek építtette, konferenciaház céljából, jelenleg az Arlói Erdészet üzemelteti Keserű-völgyi Vadászlak címen. De mivel ez a terület közigazgatásilag Arlóhoz tartozik majd a későbbiekben bővebben foglalkozom még vele.
Földrajz adatok:
Járdánháza a Borsodi medence ÉNY-i csücskében fekszik, Ózdtól kb. 10 km-re az É. szélesség. 48.o és K. hosszúság. 20.o–án Borsodnádasd és Arló között.
Területe: 1124 hektár, melynek megoszlása a következő:
162 ha szántó
446 ha erdő
249 ha legelő
104 ha kert
2 ha szőlő
3 ha gyümölcsös
67 ha kert.
A táblázatból megállapítható, hogy az ipar elvonó hatása mellett a területi adottságok sem voltak meg ahhoz, hogy mezőgazdasági termelés kialakuljon..
Pár család foglalkozik mezőgazdasági termeléssel állattartással családi vállalkozásban..
Lakossága: 2014 fő
Kisebb részeinek külön elnevezése is van:
É-on Gyepes, D-en Vajács, Ny-on Cselény, K-en Izra egy része és középen az ún.. Falu.
Maga a település völgyekben, pl a Hódos-patak völgyében helyezkedik el. Ennek következtében időjárásunk medencejellegű, amelyre jellemző a szélcsend és a leszálló jellegű légáramlás. E miatt kevesebb a csapadék. A hegyek magasságában a szél erősebb és a csapadék is jóval több, főleg a Ny-i szeleknek köszönhetően.
Hegyoldalakat általában tölgyesek takarják, É-i hűvösebb lejtőkön bükkösök, keveredve gyertyánnal és fenyőfákkal. Az erdőkben, tisztásokon megterem pl. a kökény, csipke, szeder és többfajta gomba a lakosok örömére.
A terület ásványkincse a barnakőszén, erre régebben bányatelepeket is építettek (Vajács). A Paphegy gyomrában működött a tanbánya, de megcsúszott a hegyoldal és a bányát bezárták. Jelenleg bányászat már sehol nem zajlik.
Állatvilág:
Erdeinkben megtalálhatók a középhegységek ismert vadjai, amelyek közül legelső sorban a gímszarvast kell megemlíteni, mint hazánk legnagyobb vadját, de nem hiányozhatnak a többiek sem: vaddisznó, őz, róka, borz, mókus, menyét, és még korántsem teljes a felsorolás. A mezőkön sétálva még néha lehet látni sebesen futó vadnyulat, de sajnos már egyre ritkábban. A vadászok nem kis örömére sok a fácán is. A helyi vadásztársaság tagjai ezeket a megfelelő keretek között vadásszák is.
A falu környékén megfigyelhető többféle védett madárfaj is, hogy csak a legismertebbeket említsem: fehérgólya, gyurgyalag, réti héja, egerészölyv és gyöngybagoly.
A községben fontos tájékozódási pont a gólyafészek, amely egy villanyoszlop tetején található majdnem a falu közepén. Ide évről évre visszatérnek ezek a szép madarak, hogy kiköltsék fiókáikat.
Nem a fehérgólya az egyetlen ismert és védett madárfaj a faluban. Vajácson megfigyelhető egy kissé eldugott völgyben egy gyurgyalag telep, amely egy laza szerkezete miatt leszakadt homokos hegyoldalban található.
A gyönyörű tájak a falutól kicsit távolodva már megjelennek, kedvező lehetőségeket nyújtva a kirándulók, turisták csoportjainak.
https://www.bnpi.hu/hu/tarnavideki-tajvedelmi-korzet
TESTHALOM
– Borsod megyei népmonda nyomán –
Amikor a mohi csata elveszett, Béla király és a vezérek Tiszapalkonya felé menekültek, de Bélahalmon megállottak, és tanácsot tartottak. Néhány vitéz azt javasolta, hogy meneküljenek Erdély felé, de éppen akkor hozták hírül, hogy már oda is betört a tatár. Mit volt mit tenni: neki kellett vágni a Bükknek.
De most aztán ugyan merre tartsanak, hova forduljanak abban a rengetegben? Volt a király kíséretében egy cigány katona, az mindjárt ajánlkozott, hogy minden baj nélkül átvezeti a csapatot az erdőn. Jól van, elindulnak a cigány vezetésével, de a tatárok még nyilaztak utánuk, és egy fáradt nyílvessző a cigány lábába fúródott. Nagy sebet nem ütött, a cigány mégis elkiáltotta magát:
– Jaj, hogy a devla verjen meg!
Meghallja a király a jajgatást, előrevágtat és megkérdi:
– Fáj-e, szolgám?
– Fáj, fáj, uram királyom, de csak kijussunk innen, mindjárt nem fog fájni.
– No, hát hogy addig se fájjon – mondta a király –, mostantól kezdve nemesember vagy. Fáy legyen a neved, és tied lesz az a föld, ameddig majd az erdő szélétől a szemeddel látsz.
Erőt adott ez a cigánynak és szép lassan kiértek az erdőből azon az úton, amelyet a Bükkben ma is Béla útjának neveznek.
Amikor Járdánházához közeledtek, egy szép tisztáson letelepedtek. Ezt a tisztást ma is úgy hívják, hogy Királyszállása. Ezután már nyitva állott előttük az út: a király megmenekült. De a többi menekülőt a tatárok mind elfogták, és Nemesbükk határában összeterelték. Ott a vitézeket mindenüktől megfosztották, aztán sorban lefejezték őket. A rengeteg holttestet egy nagy gödörbe hajigálták, aztán sok-sok földet hordtak rájuk. A gödör helyén hatalmas, nagy domb nőtt, ezt ma is úgy hívják, hogy Testhalom.